Univerzum behorpasztva, fűnyom a cipőtalpon!

Universe Dented, Grass Underfoot - John Gruber.

A 4 hónappal ezelőtti WWDC keynote-on láthattam Steve Jobsot, egészen közelről.

Öregnek tűnt. Nem években vagy évtizedekben számolva öregnek, hanem lehetetlenül öregnek. Nem fáradtnak, inkább kimerültnek és nem is betegnek vagy gyengének, hanem réginek. De nem a tekintete. A tekintete fiatal és sugárzó volt, érintetlen vegytiszta sugárzással. A garbó kopott, a farmerja pedig rojtos a felhajtásoknál. 

De a cipői voltak a legfurcsábbak, azoka híres szürke New Balance 993asok. Azok is kopottak voltak, friss élénkzöld fűnyomokkal a sarkain.

Ezek a fűnyomok elöntöttek kérdésekkel. Hogyan kerültek oda? Mikor? Frissnek tűntek, legfeljebb két vagy három naposak lehettek. Az Apple keynote-okra készülődés közismerten feszes és intenzív. De a nyomok azt sugalták nem annyira, hogy Jobs egész napját felemésszék. A Moscone West környékén pedig nincsen füves terület.

Biztosan - gondoltam - biztosan több pár ilyen cipője is van. Megengedhetné magának, hogy az egész gyárat, ahol azt a modelt gyártják megvásárolja. Akkor miért ezt a kopott, fűnyomokkal tarkított cipőt hordja a keynote-on, egy ritka és nagy tömegek által követett eseményen? Szerintem nem vette észre és nem is érdekelte. Az egyik nagy tehetsége az volt, hogy tudta mivel kell törödnie és mivel nem. Tudta mire kell koncentrálnia és hogyan ossza be az idejét és a figyelmét. A fűnyomok a cipőtalpán nem voltak elég fontosak. 

Késő éjjel, órákkal azután, hogy a világ megtudta, hogy eltávozott a gondolataim visszatértek a fűnyomokhoz azon a cipőn júniusban. És hirtelen rájöttem, hogy miért is ragadták meg a  képzeletemet. Azok a fűfoltos edzőcipők a jól eltöltött fogyó idő termékei voltak. És a történet, amit magamnak meséltem a következő: 

A keynotera való készülődés vége felé, Steve hagyott időt egy hosszú és békés sétára. Egy szép helyen, ahol nincsennek gyalogösvények és a fű vastagon nő. Kéz a kézben a feleségével és gyermekeivel, a nap melegével a hátukon, mosollyal az arcukon, szeretettel a szívükben, megbékélve a sorsukkal.

Az eredeti cikk Universe Dented, Grass Underfoot néven jelent meg, lefordítva a szerző engedélyével.

A telegráf tanulságos története

Disclaimer: Ez a cikk eredetileg angolul a The parable of the telegraph címmel jelent meg az asymco.com oldalon. A magyar fordítás és publikáció a szerző engedélyével

Mint már korábban leírtam egy a tranzisztorokról szóló cikkben, van egy elmélet, ami az egész asymco-nak az alapját képezi. A telekommunikáció sorsfordító változásokon megy keresztül. És nem először. Ennek az iparágnak a története tele van megszakításokkal, drámákkal ami egy csodás történetekhez vezet.

Az egyik ilyen nagyszerű sztori a Western Union és a távírókészülék története.

A Western Union-t 1851-ben alapították és 10 évvel később befejezte az első transzkontinentális telegráf vonalat. Ezt az áttörést követte 1866-ban az első digitalis valós idejű adatszolgáltató, a részvényfigyelő. Az üzlet beindult és 1870-re a világ legerősebb telekommunikációs cégévé lettek.

Bármilyen mérce szerint újszerű volt: lenyűgöző és forradalmi távközlési szolgáltatást nyújtott egy évszázaddal az internet előtt. De a rákövetkező században miért nem a Western Union lett a vezető cég a hang kommunikációk terén, átengedve a pozíciót a Bell cégeknek?

Alexader Graham Bell nem azzal a szándékkal találta fel a telefont hogy letaszítsa a Western Uniont. Mai zsargont használva, abban reménykedett, hogy a Western Union lesz az exit. Felajánlotta a telefont nekik a fő távközlési üzletük javításához. Bell potom $100,000 kért a szabadalomért (kb. $2 millió mai áron). Más szavakkal, ma így hangozna az üzlet: 2 millió dollár az összes hangalapú szabadalomért.

A Western Union passzolt.

Vajon miért csinálták? Képzeld el, hogy a Western Unionnál elemző vagy aki technológiai beszerzésekről és felvásárlásokról adsz tanácsokat a vállalat vezetőinek. Milyen eljárást használnál a helyzet értékelésére? Először, valószínűleg, visszajelzést kérnél a marketingtől és az értékesítőktől. Ők kimennének és megkérdeznék a vevőkörüket, hogy kit érdekelne bármilyen hangalapú szolgáltatás és mennyit fizetne érte.  

A salesesek természetesen a legjobb ügyfeleiket keresnék és kérdeznék meg először. Ezek azok az ügyfelek, akik a részvényfigyelőt használták.  Ők voltak az adatszalag rendszer végtelenül mohó használói. Nem véletlen, hogy „adatszalag parádék” vannak — annyi szalag hevert szerte szét  New York irodáiban, hogy a Brodwayt teljes egészében el lehetett volna önteni vele.  Az adatszalag egy áldás volt a kereskedőknek. Chicago rögtön tudta mi történik NY tőzsdéjén. Az ár adatok a fény sebességével utaztak. A feladó és a fogadó szinkronban voltak. Ezeknek az embereknek felajánlani egy hanggal működő terméket, számukra visszalépésként hatott volna. Miért akarnának a másik féllel beszélni?  Az adatok szalagon érkeztek és megmaradtak az utókor számára is. Ha beszélni kellene a másik féllel az csak zavart, késlekedést okozna és az adatok rögzítése is kétséges lenne.

Az ügyfelek válasza a kérdésre egybehangzóan nem volt.

A második probléma az üzlet modell. Mennyit kérnél a hangért? Az adatok előfizetéses alapúak voltak és a díjak magasak. Ha a hangot időalapon mérnék az ár olcsó lenne. A nem üzleti fogyasztók, a telegráfnál szavak száma alapján fizettek, de a beszédnél nem lehet szó szám alapján fizetni. A marketingesek úgy néztek volna rád, mintha megőrültél volna.

Harmadszorra pedig a költség oldalt vizsgálnád meg. Az üzemeltetés is rossz hírekkel szolgálna. A hang technológia ahhoz elég eltérő, hogy teljesen új infrastruktúrát kellene létrehozni. A kapcsolótáblák, a gépkezelők, a kézibeszélők, az új energia források és szigetelő anyagok mind drágák és nem látszódna a megtérülésük. A hang vesztésre állt.

Tehát a döntés teljesen észszerű volt, mondhatni okos.

Ez nem azt jelenti hogy a WU semmiféle új technológiát nem fogadott el vagy nem fektetett bele. Évtizedekkel a telefon után a WU még mindig újításokba fektetett bele: 1871-ben bevezette az elektronikus pénz átutalást. 1914-ben bevezette a hitelkártyát és 1923-ban a távírót. Ezt követte 1933-ban az éneklő távirat és a fax 1935-ben. A városok közötti, vezeték nélküli, mikrohullámmal működő kommunikációt 1943-ban mutatták be. A Telex 1958-ban érkezett meg, és a marketing zseni terméke a ’Candygram’ a 60as években. 1964-re az egész Western Union hálózat vezeték nélküli volt, transzkontinentális mikrohullámú rendszert használva. 1974-ben a WU lett az első amerikai telekommunikációs vállalat, amely létrehozta a saját geo-szinkronizációs távközlési műhold flottáját. Ez a flotta, amit Westarnak hívtak, végezte a távirati és mailgram üzenetek kommunikációját a Western Union irodái között világszerte. 

És még a tehetség sem hiányzott. A WU-nak voltak a legjobb telecom menedzserei és hatalmas profitot söpört be hogy megalapozza a további fejlesztéseket. Generációk legjobb és legragyogóbb elméjű mérnökeit vonzotta. A WU valószínűleg több száz találmányt és ötletet passzolt, teljesen logikusan.

Tehát mi történt a WU-val?

Még mindig létezik. Bár a csökkenő profitnak és a növekvő adóságoknak köszönhetően a WU lassan kivonult a telekommunikációs szektorból 1980as évektől kezdődően. Az USA-ban bekövetkező dereguláció következtében a WU pénzküldéssel kezdett foglalkozni és újra feltalálta magát mint „A pénzküldés leggyorsabb módja világszerte”. 1987-ben, egy egyéni befektető megszerezte a WU irányítását. Több tulajdonos váltás és csőd után, a WU jelenleg részvénytársaság mintegy $12 milliárdos tőzsdei kapitalizációval, ami teljes egészében a nemzetközi pénz átutalásokon alapul.

A 3G mint diszruptív technológia

Mára bezárult a kör. Míg a 20. században a hang volt romboló hatással egy adat hálózat szolgáltatóra, addig a 21. században az adat van hasonló hatással a hangalapú telefonos szolgáltatókra. A 3G hálózati technológia hibás alkalmazása a hangközpontú üzleti modellek életben tartására erős déjà vu érzést kelt az emberben.

A telecom világa gyorsan haladt az 1G és 2G mobil irányába. A mobil minden egyes generációja az előfizetéses üzleti modellt tartotta fent, támogatva a központilag irányított hálózatokat és a velük szimbiózisban élő eszköz gyártókat, akik a készülékekből és a kapcsolórendszer frissítésekből húztak hasznot. Az egységesítés, a nemzetközi terjeszkedés, az alacsonyabb árak és a hálózati hatások tették ezt az iparágat a legelterjedtebb technológia terjesztőjévé a világon.  

A 3G azonban más volt. Ez ténylegesen mobil szélessávú adat volt. Lehetővé tette hogy az adatszolgáltatás elkülönüljön a mobil operátoroktól. Az IP protokolok nem igényeli, hogy a szerverek az operátor telephelyén legyenek elhelyezve vagy akár általuk legyenek irányítva vagy monitorozva. Az eszközök innentől fogva általános célú számítógépek is lehettek és nem speciális kommunikátorok. A picai szereplők nem alkalmazkodtak túl jól ehhez. Továbbra is a központosított logika mentén gondolkodtak.

Bár a piaci szereplők az okostelefont mint technológiát nem utasították el, megpróbálták a régi üzletmenetet fenntarthatóvá tenni, pedig egyszerűen nem az. Lényegében próbálták valahogy beletuszkolni az üzleti modelljükbe.

A küzdelem, hogy megtartsák a teleco szolgáltatési rendszerét a mobil operátorok köré csoportosítva, folytatódik, de azon kívül hogy megpróbálják blokkolni a 3G és az LTE technológiákat, a szereplők mást nem nagyon tudnak csinálni.

Tehát mi a tanulság?

Némely technológiát elfogadnak, másokat elutasítanak. Nem hibáztathatsz minden elutasítást és nem dicsőíthetsz minden elfogadást. A legvalószínűbb ok az elfogadásra, ha az segíti a meglévő üzlet növekedését. A legvalószínűbb ok az elutasításra, hogy ha az árt az üzletnek. Még az elfogadás is vezethet oda, hogy azzal a meglévőt próbálják konzerválni.

Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy hogyan kezeljünk valami újat és potenciálisan romboló hatásút, másféle logikát igényel.

A tranzisztor tanulságos története

Disclaimer: Ez a cikk eredetileg angolul a The parable of the transistor címmel jelent meg az asymco.com weboldalon. A magyar fordítás és publikáció a szerző engedélyével.

Mostanában az egyik kedvenc olvasmányaim közé tartoznak az asymco weboldalon megjelent cikkek és elemzések. Sokat lehet tanulni arról, hogy merre tart a mobil iparág és hogyan alakul át az újonnan belépő szereplő(k) nyomán. Ha ismerjük és értjük a múltban lezajlott változások tanulságait, talán tisztábban átlátjuk, hogy azok a változások, amelyek most zajlanak milyen változásokat generálnak majd 20-30 év távlatában.

A történelem nem ismétli önmagát, de rímel - Mark Twain.

A fogyasztói elektronikai iparág története az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor a rádiós műsorszórás elkezdődött az USA-ban. A radiók és a rádiózás felfutása folyamatosan növekedésben tartotta a gazdaság ezen szektorát az 1930-as és 40-es években. Azonban az iparág a háború befejeztével gyökeresen megváltozott. Ennek a változásnak az okozója a tranzisztor 1948-as megalkotása volt. A tranzisztor és a szilárd félvezetők fejlődése drámaian és alapjaiban alakították át az iparágat. A változás, amit a tranzisztor okozott nem csak a technológia szempontjából volt jelentős, hanem a szereplők által követett üzleti modellben és   gazdaságosságban is.  

Az Elektronika pontos definíciója: technológia, amely az elektronok szabályozott áramlásán alapul. A tranzisztort megelőzően, az elektronok áramlásának szabályozására hivatott alkatrész az elektron cső volt (más néven vákum cső). Az elektron cső legegyszerűbb formájában egy gázzal teli üveg cső  - hasonló egy elektromos égőhöz - két elektródával a végén. Amikor a cső negatív végét hevítették, akkor egy elektron folyamot bocsátott ki, amelyet a gáz szállított a cső pozitív végébe. Ez az eszköz egy irányba tudja áramoltatni az elektronokat, mivel a pozitív vége nem képes elektronok kibocsátására. Ezt az eszközt diódának hívják és egész egyszerűen egy csak  egyirányú elektron áramlást lehetővé tévő szelep. Innen jön a “fél” a félvezetőből. A félvezetőkből felépíthető mindeféle bonyolult szerkezet, amelyek erősítenek, tárolnak és kommunikálnak; ezek a fogyasztói elektronika alap felhasználásai. 

A tranzisztor jelentőségét az adja, hogy ez az alkatrész egy szilárdtest félvezető. A szilárdtest azt jelenti, hogy szilárd anyagokból áll össze és nem kell hozzá egy gázzal töltött leszigetelt cső. A gázról szilárd anyagokra való átállás alapjaiban változtatta meg az iparágat, előre nem  látható növekedést és gazdagságot hozott és gyökeresen alakította át a mindennapi életben használt eszközöket.

Az új gazdaság

A szilárdtest alapú félvezetők teljesen más méretekben tették lehetővé a termelést: a komponensek kisebbek, olcsóbbak lettek és olyan gyártási folyamatot tettek lehetővé, amely közelebb áll a nyomtatáshoz, mint a hagyományos összeszereléshez. A későbbi fejlesztések a gyártási folyamatokban tovább csökkentették az elektronikus termékek árát, miközben a minőség és a megbízhatóság emelkedett. Az energia fogyasztás és a fizikai méretek csökkentek, javítva a hordozhatóságon.

Ezek a közvetlen hatások a gyártásra, a tranzisztorral készített eszközök kompaktságára és hordozhatóságára talán előreláthatóak voltak a mérnököknek és azoknak üzletembereknek, akik először kerültek kapcsolatba a tranzisztorral, de ami magasabb szinten történt az teljesen váratlan volt. Az összes a szegmenst akkoriban uraló elektronikai vállalat - amelyek komoly pénzeket öltek bele a 40-es és 50-es években a tranzisztor tökéletesítésébe, hogy később azt termékeikben felhasználják - vagy csődbe ment vagy jelentéktelenné sorvadt. Új és hatalmas vállalatok bukkantak fel Japánban, amelyek új termék kategóriákat hoztak létre és tökéletesítettek ahelyett, hogy a domináns vállalatokat meglévő termékeivel versenyeztek volna.

Japán megjelenése, mint elektronikai nagyhatalom megváltoztatta az USA ipari politikáját  egy intervencionalistább modell irányába. Abban az időben tranzisztor technológiája a nemzeti védelem stratégiai értéke lett és semmilyen további fejlesztés vagy további termék nem lett kiengedhető az USA kontrollja alól. Az amerikai politikusok azzal érveltek, hogy az amerikai adófizetők pénzéből finanszirozott kutatás volt az, amelynek életre hívta a tranzisztort. Így ez a technológia az USA kormányát illeti. A további kutatások további kormány finanszírozást igényelnek és amíg valami nem történik, Japán fogja dominálni az amerikai elektronikai piacokat.

Valójában egy jóval egyszerűbb dolog történt. A tranzisztor felborította a szabályokat. Kisebb cégek képesek lettek új dolgok létrehozására, új üzleti modellel társítva, amelyet a domináns játékosok vagy nem vettek tudomásul vagy nem akartak versenyezni velük. Az újonnan jövő cégek így sikeresen átvették a régi domináns szereplők helyét, akik sok sok pénzt öltek bele ezeknek a technológiáknak a kifejlesztésébe, ellentétben az újonnan jövőkkel.

Az iparág, ami megszületett

A század második felének az elején a rádió volt a fogyasztói elektronika központi darabja, amíg a végét a televízió dominálta. Mindegyik használta a tranzisztort, amely maga is fejlődött, kisebb és nagyobb teljesítményű lett. A lényegesebb változások az alábbi listában láthatóak. Érdekes, hogy egy olyan cég sem szerepel amely a tranzisztor feltalálása előtt domináns volt (RCA, GE, Zenith, Westinghouse, Philips, Magnavox, Curtis-Mathes, ITT, Packard-Bell, Philco, Siemens, Sylvania, Western Electric).

  • 1957 Sony TR-63 tranzisztoros rádió. A hordozhatóság lehetővé tette, hogy a fiatalok a saját zenéjüket halgassák.
  • 1960 Sony hordozható TV. Lehetővé tette a második TV-t a hálószobában.
  •  1962 Sony CV-2000. Az első otthoni videófelvevő. A time-shifting koncepciója megszületett.
  • 1970 Olympus Zuiko Pearlcoder mikrokazettás felvevő. A diszkrét hangrögzítés lehetősége.
  • 1972 Pulsar Quartz digitális óra. Pontos időmérés olcsón, mindenkinek.
  • 1972 HP-35 Elektronikus zsebszámológép. A logarléc vége.
  • 1976 Atari Pong. A TV új felhasználása: interaktív játékok.
  • 1976 JVC HR-3300 VHS VCR. Kazettás videófelvevő. Megszületnek a videó kölcsönzők.
  • 1977 Atari 2600 játékonzol. A cserélhető játék kazetták egy új típusú médiumot hoztak létre.
  • 1979 Sony Walkman. Hordozható minőségi zene csak neked.
  • 1980 Sony Boom Box. Hordozható minőségi zene neked és barátaidnak.
  • 1983 Sony CDP-101 CD lejátszó. Veszteségmentes audió mindenkinek.
  • 1984 JVC Videókamera. Otthoni videók.
  • 1986 Motorola Bravo Pager.  Bárki elérhető, akkor is ha nincsen  telefon közelben.
  • 1996 Toshiba SD-3000 DVD lejátszó. Veszteségmentes vidólejátszás mindnekinek.
  • 1998 Nokia 5100. Mindenkinek élérhető,könnyen használható, testreszabható olcsó mobil telefon.
  • 1998 Diamon Multimedia Rio. Hordozható, tömörített  digitális zene.
  • 1999 Tivo Series 1 Digitális Videó rögzítő. A reklámok kihagyása és az elő tv adás megállíthatósága.
  • 2001 Apple iPod. Az összes zenéd a zsebedben.

Bomlasztó hatások

Amikor a tranzisztor megjelent a 40-es évek végén és az 50-es évek elején, a legtöbb tervező úgy vélte, hogy az rosszabb teljesítményű, mint a meglévő vákuumcsöves technológia. A tranzisztor nem tudta kezelni azt az erősségű áramot, amely az abban az időben népszerű elektromos szerkezetekhez - nevezetesen, a nagy asztali rádiókhoz és az óriási szekrény nagyságú televíziókhoz - kellettek. A tranzisztor nem volt annyira alkalmas hangerősítésre, mint a vákumcsővek, de kicsi volt, erős és a alacsony fogyasztású. Ezért az RCA, Zenith és a Westinghouse úgy nézett a tranzisztorra, mint egy olyan elektronikai alkatrész, amiben nagy lehetőségek rejlenek, de további fejlesztésre szorul, mielőtt helyettesítheti a vákumcsövet a termékeikben.

Minden elektronikai vállalat, aki a tranzisztort szerette volna használni licenszdíjjat volt köteles fizetni az AT&T-nek, mielőtt beépíthette volna a termékeibe. A legtöbb vállalat csak azért fizette ki ezeket a licenszdíjjakat, hogy kísérletezzen a tranzisztorral és megpróbálják valahogyan feljavítani, hogy használhatóak legyenek a saját népszerű termékeikben. 

És amíg az elektron csöves gyártók azon fáradoztak, hogy be tudják építeni a tranzisztort a nappalikba szánt termékeikbe, addig más vállalatok - különösen Japánból - elkezdték kifejleszteni az első transzisztor alapú elektronikai termékeket. Az egyik legelső a tranzisztoros hallókészülék volt 1952-ben.  Míg a hallókészülék piaca elhanyagolható volt rádiók és televíziók piacához képest, ez egy olyan piac volt, amely értékelte a tranzisztor miniatűr méretét és annak kis fogyasztását. 1955-ben a Sony piacra dobta az első zsebrádiót. A hangminőség nagyon gyenge volt a “konzol” rádióval összehasonlítva, de a Sony úgy döntött, hogy a fiatalokat célozza meg ezzel a termékével. A tizenévesek pedig el voltak ragadtatva, hogy elérhető egy olyan olcsó és hordozható termék, amelyet mindenhová magukkal vihetnek és olyan zenét hallgathatnak, amilyet csak akarnak. 

Így, egy virágzó új piac alakult egy eddig elhanyagolt tulajdonságra építve, amelyet a tranzisztor tett lehetővé: hordozhatóság. Eközben a sikeres nagy fogyasztói elektronikát gyártó amerikai cégek nem érezték a változtatást szükségesnek, mert szerintük az új termékeket nem a meglévő, hanem új fogyasztók vásárolták. Ha Sony az idősebb korosztálynak próbálta volna eladni a zsebrádiót, akkor azok a zsebrádiót rosszabnak ítélték volna meg, hiszen már ott volt a jó hangminőségű vákumcsöves rádió a nappalijukban. Azután 1959-ben a Sony bemutatta az első hordozható televíziót, amivel egy teljesen új fogyasztói réteget céloztak meg, azokat akiknek nem engedhették meg maguknak a drágább vákumcsöves televíziót. Mivel az ő alternatívájuk az volt, hogy nem néznek TV-t, ezért készek voltak elfogadni a termék gyengébb képminőségét és a rosszabb vételt.

Az 60-as években, szilárdtest elektronika képes lett a nagyobb teljesítmény leadására, amit a nagyobb készülékek igényeltek, lehetővé téve, hogy az amerikai elektronikai vállalatok tranzisztor építsenek azokba a termékeikbe, ahol ők uralták a piacot. És valóban, az évtized végére az összes termék, amelyet a nappalikba szántak szilárd-test félvezetőket használt. Ezeket az alkatrészeket azonban már nagyrészt japán cégek gyártották. A nagy multú gyártóknak pedig hanyatlásra voltak ítélve. 

A ciklus újra elkezdődik 

A fenti lista négy olyan vállalat nevével végződik, amely nem japán. Ez az innováción alapuló folyamat újra ismétlődni látszik. Ez idő tájt ennek a diszruptív változásnak az elszenvedői azok a japán vállalatok, amelyek a tranzisztort használták arra, hogy betörjenek a fogyasztói elektronikai piacra az 50-es években, amíg az új belépők olyan kissebb cégek, amelyek a mikroprocesszor technológián alapuló kommunikációra és digitális média fókuszálnak. Különösen ironikus az, hogy a piacot uraló cégek a digitális média termékeket nem tartották elég jónak a nappaliban való felhasználásra, míg az új belépők meglátták az új technológiában rejlő lehetőségeket. A meglévő felhasználók a digitális tartalmon alapuló termékeket gyengébb minőségűnek látták, míg az új felhasználók úgy tekintettek az új termékekre, hogy az esetleges gyengébb minőségért kárpótolja őket a hordozhatóság.

(Folyt köv.)