gyurisc

A telegráf tanulságos története

Disclaimer: Ez a cikk eredetileg angolul a The parable of the telegraph címmel jelent meg az asymco.com oldalon. A magyar fordítás és publikáció a szerző engedélyével

Mint már korábban leírtam egy a tranzisztorokról szóló cikkben, van egy elmélet, ami az egész asymco-nak az alapját képezi. A telekommunikáció sorsfordító változásokon megy keresztül. És nem először. Ennek az iparágnak a története tele van megszakításokkal, drámákkal ami egy csodás történetekhez vezet.

Az egyik ilyen nagyszerű sztori a Western Union és a távírókészülék története.

A Western Union-t 1851-ben alapították és 10 évvel később befejezte az első transzkontinentális telegráf vonalat. Ezt az áttörést követte 1866-ban az első digitalis valós idejű adatszolgáltató, a részvényfigyelő. Az üzlet beindult és 1870-re a világ legerősebb telekommunikációs cégévé lettek.

Bármilyen mérce szerint újszerű volt: lenyűgöző és forradalmi távközlési szolgáltatást nyújtott egy évszázaddal az internet előtt. De a rákövetkező században miért nem a Western Union lett a vezető cég a hang kommunikációk terén, átengedve a pozíciót a Bell cégeknek?

Alexader Graham Bell nem azzal a szándékkal találta fel a telefont hogy letaszítsa a Western Uniont. Mai zsargont használva, abban reménykedett, hogy a Western Union lesz az exit. Felajánlotta a telefont nekik a fő távközlési üzletük javításához. Bell potom $100,000 kért a szabadalomért (kb. $2 millió mai áron). Más szavakkal, ma így hangozna az üzlet: 2 millió dollár az összes hangalapú szabadalomért.

A Western Union passzolt.

Vajon miért csinálták? Képzeld el, hogy a Western Unionnál elemző vagy aki technológiai beszerzésekről és felvásárlásokról adsz tanácsokat a vállalat vezetőinek. Milyen eljárást használnál a helyzet értékelésére? Először, valószínűleg, visszajelzést kérnél a marketingtől és az értékesítőktől. Ők kimennének és megkérdeznék a vevőkörüket, hogy kit érdekelne bármilyen hangalapú szolgáltatás és mennyit fizetne érte.  

A salesesek természetesen a legjobb ügyfeleiket keresnék és kérdeznék meg először. Ezek azok az ügyfelek, akik a részvényfigyelőt használták.  Ők voltak az adatszalag rendszer végtelenül mohó használói. Nem véletlen, hogy „adatszalag parádék” vannak — annyi szalag hevert szerte szét  New York irodáiban, hogy a Brodwayt teljes egészében el lehetett volna önteni vele.  Az adatszalag egy áldás volt a kereskedőknek. Chicago rögtön tudta mi történik NY tőzsdéjén. Az ár adatok a fény sebességével utaztak. A feladó és a fogadó szinkronban voltak. Ezeknek az embereknek felajánlani egy hanggal működő terméket, számukra visszalépésként hatott volna. Miért akarnának a másik féllel beszélni?  Az adatok szalagon érkeztek és megmaradtak az utókor számára is. Ha beszélni kellene a másik féllel az csak zavart, késlekedést okozna és az adatok rögzítése is kétséges lenne.

Az ügyfelek válasza a kérdésre egybehangzóan nem volt.

A második probléma az üzlet modell. Mennyit kérnél a hangért? Az adatok előfizetéses alapúak voltak és a díjak magasak. Ha a hangot időalapon mérnék az ár olcsó lenne. A nem üzleti fogyasztók, a telegráfnál szavak száma alapján fizettek, de a beszédnél nem lehet szó szám alapján fizetni. A marketingesek úgy néztek volna rád, mintha megőrültél volna.

Harmadszorra pedig a költség oldalt vizsgálnád meg. Az üzemeltetés is rossz hírekkel szolgálna. A hang technológia ahhoz elég eltérő, hogy teljesen új infrastruktúrát kellene létrehozni. A kapcsolótáblák, a gépkezelők, a kézibeszélők, az új energia források és szigetelő anyagok mind drágák és nem látszódna a megtérülésük. A hang vesztésre állt.

Tehát a döntés teljesen észszerű volt, mondhatni okos.

Ez nem azt jelenti hogy a WU semmiféle új technológiát nem fogadott el vagy nem fektetett bele. Évtizedekkel a telefon után a WU még mindig újításokba fektetett bele: 1871-ben bevezette az elektronikus pénz átutalást. 1914-ben bevezette a hitelkártyát és 1923-ban a távírót. Ezt követte 1933-ban az éneklő távirat és a fax 1935-ben. A városok közötti, vezeték nélküli, mikrohullámmal működő kommunikációt 1943-ban mutatták be. A Telex 1958-ban érkezett meg, és a marketing zseni terméke a ’Candygram’ a 60as években. 1964-re az egész Western Union hálózat vezeték nélküli volt, transzkontinentális mikrohullámú rendszert használva. 1974-ben a WU lett az első amerikai telekommunikációs vállalat, amely létrehozta a saját geo-szinkronizációs távközlési műhold flottáját. Ez a flotta, amit Westarnak hívtak, végezte a távirati és mailgram üzenetek kommunikációját a Western Union irodái között világszerte. 

És még a tehetség sem hiányzott. A WU-nak voltak a legjobb telecom menedzserei és hatalmas profitot söpört be hogy megalapozza a további fejlesztéseket. Generációk legjobb és legragyogóbb elméjű mérnökeit vonzotta. A WU valószínűleg több száz találmányt és ötletet passzolt, teljesen logikusan.

Tehát mi történt a WU-val?

Még mindig létezik. Bár a csökkenő profitnak és a növekvő adóságoknak köszönhetően a WU lassan kivonult a telekommunikációs szektorból 1980as évektől kezdődően. Az USA-ban bekövetkező dereguláció következtében a WU pénzküldéssel kezdett foglalkozni és újra feltalálta magát mint „A pénzküldés leggyorsabb módja világszerte”. 1987-ben, egy egyéni befektető megszerezte a WU irányítását. Több tulajdonos váltás és csőd után, a WU jelenleg részvénytársaság mintegy $12 milliárdos tőzsdei kapitalizációval, ami teljes egészében a nemzetközi pénz átutalásokon alapul.

A 3G mint diszruptív technológia

Mára bezárult a kör. Míg a 20. században a hang volt romboló hatással egy adat hálózat szolgáltatóra, addig a 21. században az adat van hasonló hatással a hangalapú telefonos szolgáltatókra. A 3G hálózati technológia hibás alkalmazása a hangközpontú üzleti modellek életben tartására erős déjà vu érzést kelt az emberben.

A telecom világa gyorsan haladt az 1G és 2G mobil irányába. A mobil minden egyes generációja az előfizetéses üzleti modellt tartotta fent, támogatva a központilag irányított hálózatokat és a velük szimbiózisban élő eszköz gyártókat, akik a készülékekből és a kapcsolórendszer frissítésekből húztak hasznot. Az egységesítés, a nemzetközi terjeszkedés, az alacsonyabb árak és a hálózati hatások tették ezt az iparágat a legelterjedtebb technológia terjesztőjévé a világon.  

A 3G azonban más volt. Ez ténylegesen mobil szélessávú adat volt. Lehetővé tette hogy az adatszolgáltatás elkülönüljön a mobil operátoroktól. Az IP protokolok nem igényeli, hogy a szerverek az operátor telephelyén legyenek elhelyezve vagy akár általuk legyenek irányítva vagy monitorozva. Az eszközök innentől fogva általános célú számítógépek is lehettek és nem speciális kommunikátorok. A picai szereplők nem alkalmazkodtak túl jól ehhez. Továbbra is a központosított logika mentén gondolkodtak.

Bár a piaci szereplők az okostelefont mint technológiát nem utasították el, megpróbálták a régi üzletmenetet fenntarthatóvá tenni, pedig egyszerűen nem az. Lényegében próbálták valahogy beletuszkolni az üzleti modelljükbe.

A küzdelem, hogy megtartsák a teleco szolgáltatési rendszerét a mobil operátorok köré csoportosítva, folytatódik, de azon kívül hogy megpróbálják blokkolni a 3G és az LTE technológiákat, a szereplők mást nem nagyon tudnak csinálni.

Tehát mi a tanulság?

Némely technológiát elfogadnak, másokat elutasítanak. Nem hibáztathatsz minden elutasítást és nem dicsőíthetsz minden elfogadást. A legvalószínűbb ok az elfogadásra, ha az segíti a meglévő üzlet növekedését. A legvalószínűbb ok az elutasításra, hogy ha az árt az üzletnek. Még az elfogadás is vezethet oda, hogy azzal a meglévőt próbálják konzerválni.

Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy hogyan kezeljünk valami újat és potenciálisan romboló hatásút, másféle logikát igényel.